Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meddig él a ló?-fogas kérdés!

2011.04.08

A ló csakúgy, mint az ember, egyre tovább él. Régen a fogak kopása szabta meg várható élettartamát, ma azonban a gazda gondossága vált a legfőbb meghatározóvá. 

A lovak várható élettartama az orvostudomány fejlődésének - és a gazdák hozzáállásának - köszönhetően jelentősen kitolódott az elmúlt évtizedekben. Nem is olyan régen a 9 éves már középkorúnak, a 13 éves pedig nyugdíjasnak számított.

 

lo-fogai

 

Bár az orvostudomány a vakcinák kifejlesztésével és az egyéb preventív gyógymódok leírásával már hamarabb lehetővé tette volna a lovak várható élettartamának kitolását, sokáig mégsem történt jelentős változás, hiszen egyszerűbb, és sokszor olcsóbb volt új lovat venni, mint meggyógyítani a "régi" beteget.



A kiváltságosak

Érdekes azonban, hogy az intelligensebb, "tanult" lovak, mint a lipicai vagy a spanyol , a kezdetleges és néha rossz körülmények ellenére is tovább éltek fajtársaiknál. Ez annak köszönhető, hogy a gyakorlatok elsajátítása sok odafigyelést és gyakorlást igényelt, így testük és szellemük is folyamatosan edzésben maradt. Ma már szerencsére jobb helyzetben vannak a lovak, mint régen. Luxusállatnak számítanak, így tartásukat sem engedhetik meg sokan. Éppen ezért akinek van, az megbecsüli, igazi társállatként kezeli hátasát, és igyekszik mindenben a legjobbat nyújtani neki.

 

lo-fogak



Miről árulkodnak a fogak?

A fák évgyűrűihez hasonlóan a lovaknál a fogaikból tudunk az életkorukra következtetni. A természetes környezetében napjait a mezőn tölti, legelészik és szaladgál. Sokszor még éjszaka is aktív. Táplálékának jelentős részét érdes szárú növények adják. Azok csócsálása azonban koptatja a fogakat. Ezért ha nem nőnének folyamatosan, valószínűleg hamar az ínyén kellene rágnia, ami azért - lássuk be - nem egyszerű, pláne nem kellemes feladat. Ennek ellenére fogai nem nőnek élete végéig, csak 20-as éveinek elejéig. Egyelőre nem tudni miért van ez így, de elképzelhető, hogy a természet szánt neki ilyen hosszú életkort...

Annyi azonban bizonyos, hogy 20 év fölött már csak kopnak a ló fogai. Az éles fogak eltompulnak és képtelenné válnak a durva növények megrágására. A természetben ilyenkor valószínűleg nem is a kor, hanem az éhhalál végezne vele.

Valószínűleg most minden lógazda felteszi magának a kérdést: ha a lovának elkezdtek kopni a fogai, akkor az már a végét jelenti? A válasz természetesen nem, pontosabban ma már nem. Az orvostudomány fejlődése és a speciális tápok megjelenése lehetővé teszi az idősebb lovak méltó öregkorát. Ha a fogorvos gyakran meglátogatja lovunkat és ellenőrzi, kezeli a fogait, akkor lovunk még sokáig társunk lehet, akár fogatlanul is. Manapság már vannak olyan speciális, és könnyen, illetve minden nehézség nélkül rágható eledelek, melyek teljes értékű táplálékul szolgálnak a lónak.

Lovunk életkorára a leginkább igénybevett alsó metszőfogak állapotából következtethetünk. Ez az úgynevezett fogéletkor, amit a kupák nagysága alapján határozhatunk meg. A kupák látható, világosan körülhatárolt mélyedések a metszőfogak harapó felületén, amelyeknek alakja és nagysága változik az évek során. Hozzáértő szempár pillanatok alatt megsaccolja belőle lovunk életkorát.



Az öregség átka...

A lónak nemcsak a foga, de a bélrendszere sem a régi hajlott korában. A bélfalak elvékonyodnak, ami jelentősen csökkenti az emésztés hatékonyságát. Bár időskori soványságát valószínűleg a rágás romlásának, tehát a kopott fogaknak is köszönheti. Ezért nagyon fontos, hogy ha lovunk már öregszik, akkor kerüljük a széna és az egyéb érdes szárú növények etetését. Helyettesítsük inkább kifejezetten idősebb lovaknak való takarmánnyal, és egészítsük ki azt ásványi anyagokkal és vitaminnal

Rendszeresen ellenőriztessük állapotát állatorvossal!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép




Elérhetőség

Clock




zenee

http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=m0dnWnXPye4

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< Október / 2017 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 168192
Hónap: 1723
Nap: 47